Hazugságok hálójában

2019.12.10

Képmutatás, vagy konformizmus?

Érezte már valaha, hogy egy ártatlannak tűnő beszélgetés során megnyílik a föld a lába alatt és egy mélységes szakadékba zuhan, vagy legszívesebben felkötné a nyúlcipőt és huss...közben pedig csak ott ül, kővé dermedten, majd olyan mondatok hagyják el a száját, amit maga is alig akar elhinni? Előfordult már, hogy egy ilyen beszélgetést követően alkalmatlan szülőnek, házastársnak érezte magát? Lehetséges, hogy ha többször is részese volt egy-egy ilyen beszélgetésnek, akkor az alkalmatlanság érzése egyre inkább meggyőződésévé vált? Folytathatnám a sort, mert egy ártatlannak tűnő beszélgetés súlyos következmények egész láncolatát indíthatja el, de miről is beszélek?

Nekünk hiszel, vagy a saját szemednek?

Képzelje el, hogy hat emberrel ül egy teremben, nem ismerik egymást, egy vizsgálat résztvevői. Egy egyszerű feladatot kell végrehajtaniuk: egy lapon egyetlen függőleges fekete vonal van. A másik lapon három függőleges fekete vonal, melyek közül az egyik hosszúsága pontosan megegyezik az első lapon szereplőével. Nincs más dolga, mint kimondani melyik a helyes válasz, melyik vonal hosszúsága egyezik meg az első lapon találhatóval. A vonalak hosszúsága olyan nagymértékben különbözik, hogy válasz teljesen egyértelmű.


Az első két kör "simán" lezajlik, mind a hatan helyesen válaszolnak. A harmadik körben azonban nem akar hinni a fülének. Az első válaszoló rossz választ ad. Csak a jól neveltség tartja vissza attól, hogy hangosan felnevessen, hisz annyira egyértelmű a jó megoldás! Váratlanul a második válaszoló is a rossz választ mondja. A helyzet már egyre kevésbé vicces és miután mind az öt ember egybehangzóan ugyanazt a rossz választ adta, Önre kerül a sor. Mit válaszolna?

Solomon Asch 1955-ben végezte el ezt a kísérletet, amelyben a konformitást, a csoportnyomásnak való engedelmességet vizsgálta. Természetesen a résztvevő 6 ember közül csak egy volt valódi vizsgálati személy, a másik 5 "beépített" ember volt. Asch megdöbbentő eredménye az volt, hogy a kísérlet résztvevői még teljesen egyértelműen helytelen válasz esetén is hajlandóak voltak a többség oldalára állni. A véleményükkel egyedül maradt résztvevők 37%-a csatlakozott a helytelen többségi válaszhoz!

Hogyan alakul át egy álságos helyzet válságos helyzetté!

Vélhetően sokan úgy gondolják, hogy ilyen csak egy pszichológiai kísérletben fordulhat elő, pedig a mi hétköznapi életünk is tele van ehhez hasonló csoportnyomást rejtő helyzetekkel. Mindnyájan ismerjük a szuperanyákat:

  • akinek a gyermeke már 3 hetesen végigaludta az éjszakát,
  • akinek a szobatisztaságra szoktatás gyermekjáték volt,
  • aki kizárólag biozöldségből készít bioebédet a családnak (mert hogy is adhatna egy felelősségteljes anya mást, deplána üveges babaételt!),
  • aki mondókázós babaprogramokra jár rendszeresen (mert már ilyenkor el kell kezdeni a fejlesztést),
  • akinek a gyereke 1 évesen ismeri a színeket, ja és angolul mondja a nevüket,
  • aki soha nem fáradt, pedig most várja a harmadik babát,
  • aki alig várja, hogy a gyerekei felébredjenek, mert annyira szeret velük lenni egész nap,
  • aki szerint a gyermek az élet értelme és ő folyton folyvást annyira, de annyira boldog!

Hogy túlzás? Ilyen nem létezik? Hát szerintem sem, de amikor édesanyák egy csoportja összegyűlik egy játszótéren, akkor bizony ilyen mondatok röpködnek a levegőben. Közben persze van, aki ott ül mosolyogva, pedig legszívesebben elsírná magát, mert az ő gyermeke 3-4x is felébred egy éjszaka, lassan már ő maga sem tudja megkülönböztetni a színeket, alig várja, hogy a gyermeke elaludjon délután és régen érezte magát annyira,de annyira boldognak. Mosolyog, bólogat és egyszer csak szinte észrevétlenül maga is csatlakozik a klubhoz, és a tartósítószermentes befőzésről, meg a babaúszás csodájáról kezd beszélni. A beszélgetés kezdetén talán még tudja, melyik "vonal hossza" a jó válasz, de a bizonytalanság a fejében és a szívében egyre nagyobb. Közben pedig csak kattognak a kerekek a fejében és megfogalmazódik a kérdés, ami állítássá keményedik: Rossz anya vagyok? Rossz anya vagyok!

A lázadó

Egyértelmű, hogy milyen kártékonyak ezek a képmutató és álságos beszélgetések. Emberek akarva-akaratlanul egymást ejtik fogságba konformitásból eredő közös hazugságaik hálójával, melyekbe egyre jobban belegabalyodnak, rombolva ezzel saját és mások önbecsülését és önbizalmát. Asch professzor kísérlete választ ad a miértekre, de ennél többet is tesz. Utat mutat a változás felé! Kipróbálta, mi történik, ha a kísérletben részt vevő személy szövetségest kap a beépített emberek közül. Ha az öt beépített emberből akár csak egyetlen egy is helyes választ ad, azzal megtöri a csoport egyöntetű és erős nyomása. Ha a vizsgálati személynek akadt egy szövetségese, aki "tisztán látott", akkor sokkal könnyebb volt kimondani a saját véleményt, a helyes választ!

Egy fecske is csinálhat nyarat

Nem könnyű felvállalni a lázadó szerepét és szembe menni a csoport véleményével. Nagy magabiztosság és tudatosság kell hozzá. Ugyanakkor, ha csak egyetlen ember is van, aki a hitelességet és az őszinteséget választja, leveti az álarcot, amit a csoport kényszerített rá, akkor ez az egy ember már megtörheti a csoport nyomást, lehetővé téve mások számára is, hogy őszintén beszéljenek! Kockázatos? Talán igen, előfordulhat, hogy a csoport többsége nem tud, vagy nem akar változni, a könnyebb utat választják és inkább a "lázadót" zárják ki a csoportból. Veszteség? Ha valamiért nagyon fontos a számunkra ez a csoport, akkor vélhetően az, de vajon mennyit veszíthetünk akkor, ha önbecsülésünket áldozzuk fel a konformitás oltárán. Asch professzor vizsgálatából azonban az is kiderült, hogy a "lázadásnak" is több fajtája van, hogy melyek ezek és hogyan használhatjuk ezt a tudást a saját életünkben, arról a jövő heti folytatásban írok.

Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus